Második tavaszi bajnoki mérkőzését játszotta csapatunk a sereghajtó Amatőr SE ellen, egyúttal a második győzelmünket ünnepelhettük a bajnokság második felében.

A küzdőtér egyes részei közel használhatatlanok voltak a ráfagyott hónak köszönhetően, azonban ellenfelünk ezzel a ténnyel mit sem törődve nem egész 4 percnyi játék után egy szöglet utáni kavarodást kihasználva megszerezte a vezetést. Nem illetődtünk meg, tíz perccel később már mi vezettünk 2-1 arányban, a félidő végére pedig 3-1-es előnnyel vonulhattunk pihenőre.

A második játékrészben rohamozhattunk a pálya tisztább része felé, ami meg is látszott a támadásaink minőségén. Az első félidőben látható hosszú indításokra épülő játék után le tudtuk vinni a földre a labdát, ezután pedig csak nagyon ritkán engedtük át ellenfelünknek a kezdeményezést. Nagyon sok gólhelyzetet alakítottunk ki és további négy találatot szerezve magabiztosan nyertük meg a találkozót.

Köszönjük szépen az Amatőr SE csapatának a mérkőzést és további sok sikert kívánunk nekik a bajnokságban!

Gólszerzőink: Juhász M. 4, Juhász D., Márkóczi Gy., Szvetnik F.