A 2018/19-es bajnoki idényhez közeledve lassan véglegessé válik csapatunk összetétele. Ez sajnos azzal jár, hogy érkező játékosok mellett akadnak távozóink is. A tavalyi szezon után öten távoztak a nyár során a Hunreal FC-ből.

Steierlein Ferenc a tavalyi bajnokságban 15 mérkőzésen lépett pályára, 12-szer kezdőként, háromszor pedig csereként segítette csapatunkat. A BMC elleni fordulóban megszerezte első és (eddigi) egyetlen gólját is a Hunrealban. Feri az élet más területeire akar fókuszálni, így nem tudta vállalni a következő idényt, amennyiben ez megváltozik, szeretettel látjuk újra a csapatban!

Steierlein Feri a BMC ellen

Horváth Gergely és Kroboth Jenő 2018 telén érkezett csapatunkba a KISE-től, kisvártatva a Hunreal védelmének oszlopos tagjaivá váltak. Jenő többször csapatkapitányunk is volt, mindkettejük tapasztalata és vezetői képessége hiányozni fog majd. Gera öt meccsen, Jenő pedig 7 találkozón játszott, valamennyiszer kezdőként. Mindketten úgy döntöttek, hogy visszatérnek a KISE csapatához nyáron.

Nagy Gergő szintén télen érkezett a csapathoz, hat mérkőzésen kezdőként, egyszer pedig csereként játszott Hunreal-mezben, azonban úgy döntöttünk, hogy a következő bajnokságban nem számítunk a játékára. Köszönjük az eddigi segítségét és további sok sikert kívánunk neki.

Szűcs Kristóf a BMC ellen

Szűcs Kristóf 12 mérkőzésen védte a Hunreal FC kapuját, ezekből egyszer állt be csereként, 11-szer pedig végig ő állt a kapuban. Kristófot tanulmányai külföldre szólítják, így szeptember végéig tud csak segíteni a csapatnak.

Mind az öt játékosnak köszönjük az előző szezonban mutatott odaadó játékát és sok sikert kívánunk a továbbiakban!