A listavezetőtől elszenvedett vereség után hazai pályán tudott javítani a csapatunk.

Szombat reggel kilenckor kezdődött a mérkőzés, csapatunk pedig nem aludta ki magát, mert meglehetősen álmosan kezdtünk focizni. A labda rengeteg időt töltött az ellenfél térfelén, de az utolsó passzok, lövések rendszeresen pocsékul sikerültek, sőt a kőbányai ellentámadásokra is figyelni kellett. A huszadik percben aztán megtört a jég, Szvetnik Ferenc sokadik beindulása végén kihagyhatatlan helyzetbe hozta Juhász Martint, aki pár lépésről nem hibázott. Két percre rá jött a második is, Kiss Benedek vette észre a lehetőséget, hogy elvégezheti a szabadrúgást, amíg a kapus igazgatja a sorfalat és higgadtan a kapu bal oldalába tekert. Nem sokkal később újra Beni talált be, Juhász Martin beívelésénél előzte meg a kimozduló kapust és a kapuba bólintott.

Térfélcsere után továbbra is körülményesen és lassan játszottunk, pedig a szünetben több cserével is megpróbáltuk felpörgetni a játékot, de senkinek sem ment igazán jól a játék. Ellenfelünk viszont két kiugratásból szépíteni tudott, így az utolsó negyed órára is maradt izgalom. A hajrában azonban sikerült nehézkesen dűlőre vinni a dolgot, Sokalopulos Dono labdájával Szvetnik indult meg, kicselezte a védőket, majd a kimozduló kapus lábai között gurított a kapuba.

Köszönjük a Kőbányáért csapatának a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a bajnokságban!

Gólszerzőink: Juhász M., Kiss B. (2), Szvetnik F.
Asszisztok: Szvetnik F.(2), Juhász M., Sokalopulos A.