Interjú-sorozatunkban a koronavírus-járvány miatt foci nélkül maradó csapatunk tagjaival beszélgetünk. Ezúttal ismét egy olyan játékost kérdeztünk, aki nálunk kezdte a klubfutballt.

Miért igazoltál a Hunreal FC-hez? Mit vártál, illetve mit kaptál az itt eltöltött több mint 2 év alatt?

A kíváncsiság hozott el a csapathoz, mert a Hunreal FC előtt nem fociztam sem nagy pályán, sem pedig klubcsapatban és mind a kettő érdekelt. Amikor jött a lehetőség, én örömmel éltem vele. Amit kaptam és amiért hálás vagyok, azok az új élmények és a csapattagok, akiket megismerhettem. Valahogy mindig örömmel töltött el, amikor egy számomra új focipályán léptem pályára, mindig érdekes volt ezeket az új helyeket megismerni. Valamint a meccsek hangulata az, ami nekem sokat jelent egészen az öltözőtől a pályán való küzdelemig az ellenféllel.

Mi a kedvenc posztod?

A jobb hátvéd a kedvenc posztom a két év alatt nagyon megkedveltem de a jövőben akár szívesen kipróbálnám a szélső támadó pozíciót.

Szerinted ki lehet az a játékos a jelenlegi keretben, aki a jövőben rengeteget fog fejlődni?

Én egy játékost nem tudnék kiemelni, inkább azt mondom, hogy a jövőben a csapat játéka fog sokat fejlődni. Már ebben az idényben is jól látszott, hogy elmozdultunk az egydimenziós, gyors kontrajátékról a sokkal technikásabb, kis passzokra építő játékra és szerintem ez a tendencia a jövőben is megmarad.

Peti indítja a támadást a pálya szélén a Dini SE ellen. Fotó: Vadász Péter – https://www.facebook.com/VadaszFoto

Melyik csapat volt az eddigi legerősebb ellenfél, akivel szemben pályára léptél Hunreal-mezben?

Tavaly sok meccsen álltunk ki tartalékosan, így ezekről az ellenfelekről nehéz nyilatkozni, hiszen ki tudja, hogy egy teljes csapattal mennyire lett volna nehéz dolgunk. A mostani idényből a Csepel UP SE maradt meg, mint igazán erős ellenfél. Jól, szervezetten játszottak, látszott, hogy ez egy könnyedén feljutó csapat lehet.

Hogyan vészeled át a bajnokság befejezésével járó focihiányt?

A kieső mozgást én futással, kerékpározással és kirándulással pótolom, de már alig várom a következő idényt és remélem még sokáig tagja lehetek a csapatnak.

Egyetem mellett az Operában szoktál statisztálni. Mióta csinálod hogyan jött az ötlet?

Három és fél éve csinálom, diákmunkaként kezdtem bele. Habár nem úgy képzelem el a jövőmet, hogy főállású statiszta leszek, de jelenleg tanulás mellett nagyon élvezem, meg élveztem az egyetem alatt is. Sokszínű a társaság és érdekes, változatos munka is, valamint színpadon szerepelhetek. Ezek miatt szeretem.

Halász Péter statisztikái idén: 11 mérkőzés, 1 gól
Halász Péter a Hunrealban: 33 mérkőzés, 2 gól, 2 gólpassz