Posztok innen: Egyéb









Bajnoki mérkőzés: RKSK II. 14-2 Hunreal FC

#

A 25. fordulóban a bajnoki címre is esélyes Rákosmente KSK II. vendégei voltunk és bár csak második nekifutásra találtuk meg, melyik pályán rendezik a találkozót, végül sikerült lejátszanunk a mérkőzést.

Ellenfelünk rögtön az első percektől irányította a mérkőzést, de komolyabb helyzetig nem jutott. Aztán a 13. percben megszerezte első gólját az RKSK, innentől pedig felszabadultabban játszott és sorra dolgozta ki a jobbnál jobb lehetőségeket.

Mindkét félidő hasonló játékképet hozott, csak rövidebb időszakokban tudtuk megnehezíteni a bajnokaspiráns dolgát. Öröm az ürömben, hogy Szvetnik Feri duplázni tudott a meccsen: az első félidőben Kiss Benedek szabadrúgása után lódult meg és helyezett a kapuba, majd nem sokkal a lefújás előtt Szabados András szögletét fejelte a jobb alsó sarokba.

Köszönjük szépen az RKSK csapatának a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a bajnokságban!

Gólszerzőnk: Szvetnik F. (26., 88.)
Asszisztok: Kiss B., Szabados A.


Bajnoki mérkőzés: Szent Pál Akadémia II 2-6 Hunreal FC

#

A 15. fordulóból elmaradt mérkőzésünket kedd este 19:45-től játszottuk le a Szent Pál Akadémia II vendégeként.

Már az első percekben látszott, hogy jó kis meccs jöhet ki abból, hogy mindkét csapat focizni akart. Szerencsére az első gólt mi szereztük, Szvetnik Feri mélyen visszalépett labdát szerezni, majd indított és bár úgy tűnt, hosszú lesz a labdája, az ellenfél kapusa és hátvédje nem értette meg egymást és nevető harmadikként Vincze Bálint kaparintotta meg a labdát, amit az üres kapuba gurított. Tíz perccel később Kiss Benedek rúgott gólt szabadrúgásból, a cirka negyven méterről leadott lövése a jobb fölső sarokba hullott.

Ezután a hazaiak kettőzött erővel támadtak, sikerült is hamar szépíteniük, csakhogy szinte azonnal jött a válasz: Szvetnik bolondította a védőket a tizenhatoson belül, majd felrúgták, a megítélt büntetőt pedig Juhász Martin higgadtan értékesítette.

Térfélcsere után azonnal szépített ellenfelünk egy tizenegyesből, de a szoros eredmény dacára nem estünk kétségbe. A csereként beálló Sokalopulos Andonis remek kiugratásából Szvetnik Feri gurított a jobb alsó sarokba, majd Juhász Martin bombázott a jobb fölső sarokba. A végeredményt Szvetnik állította be, aki Szabados András labdájával begyalogolt a védelem mögé, majd a kapus mellett is elvitte és az üres kapuba gurított.

Köszönjük szépen a Szent Pál Akadémia csapatának a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a bajnokságban.

Gólszerzőink: Vincze B. (16.), Kiss B. (27.), Juhász M. (38., 62.), Szvetnik F. (55., 78.)
Asszisztok: Szvetnik F. (3), Sokalopulos A. , Szabados A., Juhász D.